Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Februárig szünetel a Humusz Ház környezetvédelmi előadássorozata

2009 december 19-e és 2010 január 3-a között zárva tart a HuMuSz Ház (Bp. 1111 Saru u. 11.)Január 4-től azonban a tanácsadó iroda ismét várja kérdéseiket, észrevételeiket, az ugyanitt működő oktatóközpont pedig az iskolás csoportok jelentkezését.

A Lágymányoson működő HuMuSz Házban 2009-ben több mint harminc témában tájékoztatták az érdeklődőket annak a környezetvédelmi ismeretterjesztő előadássorozatnak a keretében melynek utolsó eseményére december 16-án került sor.

A záróprogram három órás műhelymunkára hívta mindazokat akik tájékozódni szerettek volna a II. Országos Hulladékgazdálkodási terv célkitűzéseiről. Az így elsőre meglehetősen idegenül hangzó elnevezés egy olyan szakmai dokumentumot takar, amely 2014-ig szabja meg hazánk szemétkezelési-, tárolási-, és újrahasznosítási koncepcióját. A rendezvényen részt vettek többek között a Környezetvédelmi Minisztérium, a civil szervezetek és az ipar képviselői, de jelen voltak az önkormányzati szövetségek is mivel a képviselő-testületek a dokumentum előírásait követve hozzák majd meg a hulladékkezelésről szóló helyi rendeleteket.

A civil szféra számos kritikai észrevételt fogalmazott meg a vita során, így például hiányolták a megfelelően részletes adatbázisokat, a kockázatelemzéseket, a fogyasztói szokások feltérképezését, és a hulladék keletkezés megelőzésére kidolgozott cselekvési terveket. Célként jelölték meg az intézményrendszerek közötti aktívabb információáramlást, a tömegtájékoztatást és az ismeretterjesztést valamint az újrahasznosítási technológiák szélesebb körben való elterjesztését.

A dokumentum megállapításai között szerepel hogy 2000 óta a lerakott hulladék mennyisége mindössze 4,6%-al csökkent. A célkitűzésekkel ellentétben 50% helyett jelenleg a hulladék mintegy harmadát hasznosítjuk valamilyen módon, főleg hőenergia termelésre, ez azonban részben szintén környezetkárosító tevékenység. Egyes esetekben előfordul, hogy a meglévő magyar lehetőségek ellenére a külföldi hasznosítás gazdaságossága miatt hulladék kivitel történik. Kivitelre kerül többek között a papír-, valamint a veszélyes hulladékok jelentős része. Kapacitáshiány miatt hazánk az üveghulladék jelentős hányadát, egyes műanyaghulladékokat, valamint a teljes begyűjtött elem és akkumulátor hulladékot országhatáron túlra szállítja.

Az új jogszabály háztartásonként napi 1 kg/fő szemétmennyiséggel számol és célként jelöli meg a teljes települési hulladék hasznosításának 40% fölé emelését. Mint az a megbeszélésen elhangzott az ellenőrzési rendszer gyengeségeit felszámolandó 2009. október 1-től felállításra kerül a Zöldhatósági Ellenőrzési és Felügyeleti Rendszer, amely minden felügyelőségen belül önálló szervezeti egységként fog működni. Az új szerv elsősorban az illegális szemétlerakók felszámolását hivatott elvégezni, erre a költségvetésből elkülönített keret 214,4 millió forint. A hatóság azonban továbbra is csak tettenérés esetén intézkedhet a bizonyítási eljárások során ezért számítanak a lakosság segítségére.

A műhelymunka témájául szolgáló Országos Hulladékgazdálkodási tervet tavasszal tárgyalja a Parlament, a HuMuSz Házban azonban már februárban, a felsőoktatási vizsgaidőszak végén újra indulnak a környezetvédelmi előadások. Január 4-től a tanácsadó iroda ismét várja kérdéseiket, javaslataikat, a lágymányosi Saru utcában.