Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Értelmetlen rongálás

2007. május 21-én az éjszakai órákban egy fiatal férfi 11 darab autó gumiabroncsát szúrta ki a Fegyvernek utcában.

A helyi lakosok idejében értesítették a kerületi rendőrkapitányságot és a sötétség ellenére remek személyleírást tudtak adni az elkövetőről, de akkor még a tettest elfogni nem sikerült.

2007. május 23-án hajnali öt órakor érkezett bejelentés ismételten a Fegyvernek utcából, hogy egy fiatal férfi, egy nő társaságában gyanúsan viselkedik a tömbház előtti parkolóban. A kapitányság ügyelete, a 21-ei események miatt egyszerre több járőrt küldött a helyszínre, akik különböző irányokból érkezve az elkövetők menekülési útvonalait lezárták és a két személyt elfogták.

A helyszín vizsgálata során megállapítást nyert, hogy a két elkövető négy gépjárművet tört fel a parkolóban, melyekből különböző tárgyakat tulajdonítottak el. A kapitányság munkatársai megkezdték az eseménnyel kapcsolatos tanúk felkutatását, melynek során több olyan személyt meghallgattak, akik az elfogott férfit a 21-ei esemény elkövetőjeként is azonosították.

A tettenért személyekről megállapítást nyert, hogy annak a háznak a lakói, melyek előtt a bűncselekményeket elkövették, ezért sikerült nekik 21-én a rendőri intézkedés alól kibújni.

Újbudai Rendőrség (2007. 05. 24.)