Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az aradi vértanúk üzenete

A gellérthegyi Schweidel utca 11. számú ház falán elhelyezett emléktáblánál rendezte meg Újbuda önkormányzata az október 6-i ünnepséget. Schweidel József honvéd tábornok egyike a tizenhárom aradi vértanúnak.

A megemlékezésen részt vettek Schweidel József leszármazottai, köztük dédunokája is. Az ünnepi műsorról az Ádám Jenő Általános Iskola tanárai és tanulói gondoskodtak. A gyerekek énekeltek, verset mondtak. "Őszi napnak mosolygása / Őszi rózsa hervadása" - szavalta egy kisdiák Ady Endre híres költeményét, és hogy a természet is hozzátegye a magáét, hullottak a falevelek.

Az önkormányzat nevében dr. Bács Márton alpolgármester tartott ünnepi beszédet. Bács elmondta, a témának utána olvasva azt tapasztalta, hogy mindenhol a negatívumokat emelik ki, holott ahogy mindenben, úgy a vértanúk történetében is meg lehet találni a pozitívumokat. Az alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, ne azt nézzük mindig, hogy ez a szabadságharc elbukott, hanem keressük meg benne azt, ami előre visz minket. Schweidel József személye jó példája a becsületnek és hivatástudatnak. Családos ember volt - 1827-ben házasodott, öt gyereke született -, de amikor azzal szembesült, hogy ki kell állni az eszméért, mindent képes volt feláldozni.

Ez a mának szóló üzenete, ahogyan az is, hogy Schweidel és társai eredetileg a császárra esküdtek fel, mégis, amikor kellett, hazajöttek és a magyar hazáért harcoltak, a császár ellenében. Bács azt is kiemelte, hogy az aradi tizenháromból többen nem is voltak magyarok, talán még a nyelvet sem beszélték, úgy álltak ki a magyar szabadság ügye mellett. A beszéd után a jelenlévők, az önkormányzat és a család képviselői elhelyezték az emlékezés és a tisztelet virágait az emléktábla alatt.

R.M. - Újbuda ÚJSÁG (2008. 10. 15.)