Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Adományokból ajándékozták meg a rászoruló gyerekeket

A Gyermekekért XI. Alapítvány az elmúlt fél évben a legkülönbözőbb esetekben nyújtott segítséget a bajbajutottaknak. Adományt gyűjtött az árvízkárosultakért, a vörösiszap katasztrófa elszenvedői javára, de a beregszászi magyar főiskola felújításáért is jótékonysági akciót szervezett. A karácsony közeledtével a kerület nélkülöző gyermekeinek gyűjtött értékes ajándékokat.

Az ünnep előtti hetekben települt ki a Gyermekekért XI. Alapítvány a Kelenföldi Városközpont árkádjai alá, ahol négy napig várta az adakozókedvű lakók ajándékait. A szervezet ezúttal a kerület hatvan legrászorultabb gyermekének gyűjtött ajándékra valót, hogy a nehéz sorsú családok tagjai, vagy éppen az otthonokban lakó árvák is átélhessék az ajándékbontás örömét.

A kuratórium elnöke, Surányi Ilona elmondta, az újbudaiak ismét tanúbizonyságot tettek együttérzésükről, hiszen mindennap egy kisteherautónyi adományt hoztak a gyűjtőpontra. Az alapítvány munkatársai nagy odafigyeléssel nemre, és korra való tekintettel, sőt név szerint válogatták össze a gyerekeknek szóló ajándékokat, melyeket a december 20-án rendezett karácsonyi ünnepségen adtak át a kiválasztottaknak.

Surányi Ilona arról is beszámolt, idén olyan nagylelkű adakozók is jelentkeztek, akik egy televíziót és egy számítógépet ajánlottak fel. A két nagy értékű ajándékot tombolán sorsolták ki a gyerekek között.

(Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)