Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A Vöröskereszt karácsonyi ajándékokkal készült

A Magyar Vöröskereszt XI. kerületi szervezete sem feledkezett meg a karácsonyról és az azzal járó ajándékozásról. A hagyományokhoz híven nagycsaládosokat, egyedülállókat és minden rászorulót szeretettel vártak az Erőmű utcai központba. Az idelátogatók élelmiszercsomagot kaptak, a gyerekek pedig a Mikulásgyár gyűjtéséből származó játékok közül válogathattak.

A legnehezebb helyzetben lévők számára a Vöröskereszt olyan alapvető élelmiszerekből állított össze ajándékcsomagot, mint a rizs, a tészta, vagy az olaj, de a tisztítószerek is helyet kaptak a dobozban. A segélyszervezet természetesen a gyereknek is meglepetéssel készült, ők a temérdek mennyiségű játék közül válogathattak. A vezetőnő szerint azonban semmi sem fog kárba veszni, hiszen sokan szenvednek szükséget a fővárosban. - Olyan családokat is találtunk, akik 6-7 gyermeket is nevelnek, így elsősorban a nehéz sorsú, nagycsaládosokat hívtuk meg erre az akcióra, de nálunk az adományosztás abszolút a bizalmon alapul. Ide bárki bejöhet, aki rászorulónak érzi magát, és biztos, hogy nem fog üres kézzel távozni - jelentette ki Madarász Gyuláné, a XI. kerületi Vöröskereszt vezetője. Az ajándékokat részben a Vöröskereszt vásárolta meg, részben pedig a Mikulásgyárból származnak. A Mikulásgyár már hetekkel karácsony előtt megkezdte munkáját, a szervezet önkéntesei ugyanis a kerület különböző pontjain adománygyűjtő standokat állítottak fel, ahol bárki leadhatta megunt, vagy feleslegessé vált játékait. Napok óta nagy a forgalom nálunk, de a kijelölt napokon túl is el lehet jönni a csomagokért, sőt, január elején is várjuk azokat, akik valamiért lemaradtak az ünnepi adományozásról - mondta el a vezetőnő. A karácsony előtti napokig 460 fő jelentkezett ajándékért, de akkor még legalább negyven nagycsaládot vártak a csomagok. Minden betérőt kedvességgel, jó szóval fogadunk, kifelé menet pedig minden gyerek kap egy kis üdítőt, csokoládét. Azt szeretnénk, hogy az ünnep alkalmával az ő szívükbe is egy kis melegség költözzön - tette hozzá főszervező.