A csigalépcsőn keresztül leereszkedve fenséges látvány fogadja a látogatót. Első pillanatban úgy érzem, mintha egy földalatti középkori templomba érkeztem volna. A hatalmas oszlopok kupolás szerkezetű mennyezetet tartanak. A sejtelmes félhomály mindezt még varázslatosabbá teszi. Zsong, visszhangzik, csobog és vibrál minden. Egy fél futballpálya alapterületű és két emelet 'magas' építészeti csoda kellős közepén állunk. A terem két végében két mesterien kanyarított kőlépcső egy-egy szökőkútszerűen kialakított, márvány felületű beömlőben végződik. (Később megtudom ezeken, keresztül töltik fel a medencét vízzel.)
A látvány varázsából legelőször a gyerekek ocsúdnak fel. Boldogan rohangálnak a még itt-ott vizes köveken. Őket nem a látvány, hanem a szabadság, az üres tér kábítja el. Boldogan tapicskolnak az itt maradt vízfoltokban. Senki nem szól rájuk.
Az ámulatból vakuk villogása hoz vissza a jelenbe. Menni kell, sokan vannak még kint. Kiérve jövök rá, hogy itt nem meséltek az építésről, a létesítményről semmit. Kár!
Egy rövid - könyvjelzőnyi - ismertetőt kaptunk csak.
Ide másolom: 'Maga a víztározó a legrégebbi, ma is működő létesítmény. Az első pesti vízmű tárolómedencéjeként épült olasz kőműves mesterek irányításával 1868-71-ben. A medencék - 2 x 11 000 m3-es - olyan jó minőségben épültek, hogy a mai napig kifogástalanul működnek.'
sztorma 60+ Médiaműhely (2011. 09. 29.)
|
|
|
|
|
|
