Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 22. szerda, Cecília

Kerületünk

Újbuda :

Újbuda a legnépszerűbb budai kerület

A Duna House Barométerből hónapról-hónapra kiderül, mely budapesti kerületek iránt legnagyobb az érdeklődés, most viszont összegezve adták közre, hogy az elmúlt közel 5 év alatt hogyan változott az egyes kerületek sorrendje, kiegészítve a legnépszerűbb elővárosi településekkel - írja a portfolio.hu.

Újbuda :

Egy karinthysta humoralista

Sándor György Kossuth- és Jászai Mari-díjas író, előadóművész tősgyökeres újbudai lakos, ezer emléke kapcsolódik a kerülethez. Mostantól Újbuda díszpolgára is. Elismerését novevenber 11-én, a Kerület Napján vette át.

Újbuda :

Életmű két zongorára

A Klukon Edit–Ránki Dezső zongoraművész házaspár, mostantól Újbuda díszpolgára, 34 esztendeje él a XI. kerületben. Mindketten Budapesten születtek, tanulmányaikat a Liszt Ferenc Zeneakadémián, Kadosa Pál osztályában végezték. Elismerésüket novevenber 11-én, a Kerület Napján vették át.

Újbuda :

ÚJBUDAI KIRAKÓS - Legyen Ön is helytörténész!

Játékra invitáljuk Önt, Kedves Olvasó! Az Újbudai Kirakós keretében szeretnénk, ha az itt élő emberek mutatnák be röviden a XI. kerület értékeit, az otthonuk környékén található érdekes, értékes vagy egyszerűen csak szép épületeket, utcarészleteket, köztéri alkotásokat, parkokat és tereket.

Újbuda :

Adományboltok Újbudán

Az ünnepek közeledtével sokak számára válik fontossá, hogy segítsen nehéz helyzetben lévő embertársain. Van, aki ilyenkor összegyűjti a már nem használt ruhákat, cipőket, játékokat, háztartási eszközöket, és a rászorulóknak adományozza. A nagy kérdés mindig az: mit érdemes vinni, és hová. Újbudán több olyan adománybolt, illetve szervezet létezik, amely egész évben fogadja a segítő szándékúakat.

Újbuda :

Kiosztották a Papp László ösztöndíjat

Idén összesen 20 fiatal nyerte el a Papp László Sportolói ösztöndíjat, az újbudai intézmények pedig minden eddiginél nagyobb létszámban vettek részt a versenyeken. A Kerület Hete rendezvénysorozat egyik állandó programján a kerületi vezetők köszöntötték a sportolókat.

Újbuda :

Újabb díszpolgárok Újbudán

November 11-én ünnepélyes keretek között adták át az idei év legrangosabb kerületi elismeréseit. A díszpolgári címet ezúttal Sándor György öndefiníciója szerint humoralista, valamint a Ránki Dezső és Klukon Edit művészházaspár vehette át. A Kerület Hete rendezvénysorozat legrangosabb eseményére az Öbölházban került sor.

Újbuda :

Hosszabb villamosvonal, megújuló zöld felületek

Zöld területekkel, parkokkal és közösségi terekkel is gyarapítja majd a kerületet az 1-es villamos most kezdődő meghosszabbítása. Budapest tömegközlekedése az elmúlt esztendőkben olyan változásokon ment keresztül, amelyeknek Újbudán is jól látható jelei vannak, nemcsak a közlekedés, de a városkép szempontjából is.

Újbuda :

Tovább zöldül az Etele út az 1-es villamosvonal meghosszabbításakor

Mintegy 500 fát és 11 ezer cserjét telepítenek az 1-es villamos november 13-án kezdődő meghosszabbítása során. Mivel az építkezés miatt fákat kell eltávolítani a villamos nyomvonaláról, a Budapesti Közlekedési Központ már a tervezés során is kiemelten kezelte ezt a kérdést – derül ki a BKK közleményéből.

Újbuda :

Hosszabb villamosvonal, megújuló zöld felületek

Zöld területekkel, parkokkal és közösségi terekkel is gyarapítja majd a kerületet az 1-es villamos most kezdődő meghosszabbítása. Budapest tömegközlekedése az elmúlt esztendőkben olyan változásokon ment keresztül, amelyeknek Újbudán is jól látható jelei vannak, nemcsak a közlekedés, de a városkép szempontjából is.

Újbuda :

Faültetés Finnország tiszteletére

Kisgyermekekkel ültetett fenyőfát a Feneketlen-tónál Hoffmann Tamás polgármester és Petri Tuomi-Nikula finn nagykövet Finnország függetlenségének századik évfordulója és a Kerület Hete alkalmával.

Újbuda :

Idén is adventi Jótékonysági Vásárt tartanak a családszervezetek

Családi hangulat, örömteli, meghitt várakozás és jótékony segítség – ezek a Családszervezetek II. Jótékonysági Adventi Vásárának jellemzői. A rendezvényt idén a Millenáris „D” épületében tartják december 3-án. A bevétel a koraszülötteket szolgálja, a Melletted a Helyem Egyesület segítségével.

Újbuda :

Búcsú a Szent Imre Plébániatemplomban

Ünnep istentisztelettel, vásári forgataggal, ingyenes szűrővizsgálattal várták november első hétvégéjén a katolikus híveket és az érdeklődőket a Szent Imre Plébániatemplomban.

Oldalak