Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Hírek

Sas-hegy, Sas-hegy, de csodás  

Az elkövetkező években – külső pénzügyi források hiányában – elsősorban az újbudaiak tehetnek sokat a Sas-hegy szépségének megőrzéséért.

Budapest növekedési iránya is a kerület felé mutat  

A korábbi évekkel ellentétben nem februárban, hanem már januárban elfogadhatta az önkormányzat képviselő-testülete az idei költségvetést. A 2017-es előkészítése pedig korábban kezdődik, hogy lehetőség szerint decemberre elkészüljön az anyag, ami hatékonyabb tervezést biztosít a városvezetés számára. A múlt évről és az idei év terveiről beszélgettünk Hoffmann Tamás polgármesterrel.

Új ösztöndíjra pályázhatnak felsőoktatási hallgatók  

Campus Mundi néven új ösztöndíjprogramot indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a program első félévi pályázati felhívása pénteken jelenik meg - jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár a Miskolci Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

Több mint 600 étteremmel indul a Torkos Csütörtök  

A torkos csütörtökkel kezdetét vette a Magyar Turizmus (MT)Zrt. Gasztroélémények éve 2016 programsorozata, a néphagyományra épülő gasztronómiai akcióhoz idén több mint 600 étterem csatlakozott, ahol ezen a napon fél áron lehet fogyasztani.

Megjelent a CSOK-ot részletező rendelet  

Megjelent az új lakások építéséhez, vásárlásához igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről, a legfeljebb 5 millió forintos adó-visszatérítési lehetőségről, illetve a három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásáról szóló, csütörtöktől hatályos kormányrendelet a Magyar Közlönyben.

Felhívás parkoló üzemeltetésére  

Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. nyilvános pályázati felhívást tesz közzé a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának tulajdonában lévő, Gazdagréti és Őrmezei parkolók üzemeltetésére 2016. március 1. napjától 2017. február 28. napjáig tartó határozott időtartamra.

Bitcoinnal is lehet fizetni a Budapest Taxi autóiban  

Februártól akár bitcoinnal, azaz virtuális, digitális fizetőeszközzel is lehet fizetni a Budapest Taxi flottájában, köszönhetően a CoinPay Zrt. szolgáltatásának - jelentették be a taxitársaság és a bitcoin elfogadó hálózatát működtető és fejlesztő CoinPay Zrt. közös sajtótájékoztatóján.

Terjed az influenza vírus  

Öt  megyében és több budapesti kórházban is teljes vagy részleges látogatási tilalom van érvényben az influenzás megbetegedések miatt. A laboratóriumi vizsgálatok során eddig 15 influenza B és három influenza A vírust azonosítottak.

Vízilabda BL - idegenben nyert az OSC  

Ismét magabiztos győzelmet aratott az OSC a Galatasaray felett. Az újbudaiak ezúttal idegenben mérkőztek meg a török csapattal, és nyertek a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek hatodik fordulójában.

Oldalak