Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újbudai Vízimajális volt Kamaraerdőn

Újbuda   |   2017, május 22 - 13:05
Nyomtatóbarát változatSend by email

Több mint tíz csapat mérte össze szurkolói tudását a Nem vagyunk mi kispályások címmel első alkalommal megrendezett Újbudai Vízimajálison, amelyen a szurkolói pályázat legjobbjait is díjazták vasárnap a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban.

Színes programokkal és ismert sportolókkal, köztük Cseh Lászlóval, Verrasztó Dáviddal és Bernek Péter úszóval találkozhattak az óvodás és iskolás gyermekek a nyári budapesti vizes világbajnokságon résztvevő magyar versenyzőknek szervezett szurkolótáborban az Újbudai Vízimajális. A délután folyamán kihirdették a 4-18 év közötti gyermekeknek és fiataloknak szóló „Nem vagyunk mi kispályások” pályázat eredményeit is.
Simicskó István honvédelmi miniszter, az esemény fővédnöke a rendezvény vasárnapi megnyitóján hangsúlyozta: az Újbudai Vízimajális nemcsak egy sportos találkozó, hanem közösségépítés is: a nemzeti érzés erősítése, nemes versengés, vetélkedés. A miniszter hangoztatta: a sport egy egyetemes nyelv, amelyet mindenki mindenhol ért és beszél, mi magyarok pedig ezt a nyelvet felsőfokon, anyanyelvi szinten beszéljük, hiszen hihetetlenül sok tehetséges sportolónk van és lesz. Hozzátette, hogy a vizes világbajnokság, amelynek az idén Magyarország adhat otthont, egy óriási próbatétel és bizonyítási lehetőség az ország számára. A miniszter szerint a sport az életre nevel, a kitartásra, küzdelemre, és a szorgalomra tanítja meg a fiatalokat.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) alapítója, az esemény ötletgazdája szerint nagyon fontos, hogy minél korábban megszeressék a sportot a gyerekek, "hiszen annál nagyobb eséllyel épül be majd az életükbe a rendszeres testmozgás, amely a kiegyensúlyozott élet elengedhetetlen része". Felidézte, hogy másfél évvel ezelőtt született meg az ötlet, hogy létrehozzák a Nem vagyunk mi kispályások elnevezésű brandet. Céljuk, hogy a jövő nemzedékével és rajtuk keresztül a szülőkkel is megszerettessék az egészséges életmódot, a sportot, a mindennapos testmozgást. Elmondta azt is, hogy a majálison résztvevő csapatok több sportvetélkedőn mérhetik össze tudásukat, emellett vicces játékokon és kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy 54 nap van hátra a vizes világbajnokságig, amelyen a magyar sportolók saját hazájukban tudják megmutatni "emberfeletti teljesítményüket". "A főváros is mindent igyekszik megtenni ahhoz, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyek egy sportos városhoz elengedhetetlenek" - tette hozzá.

MTI