Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Újabb díszpolgárok Újbudán

Újbuda   |   2017, november 14 - 10:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

November 11-én ünnepélyes keretek között adták át az idei év legrangosabb kerületi elismeréseit. A díszpolgári címet ezúttal Sándor György öndefiníciója szerint humoralista, valamint a Ránki Dezső és Klukon Edit művészházaspár vehette át. A Kerület Hete rendezvénysorozat legrangosabb eseményére az Öbölházban került sor.

Minden évben Márton napkor, a Kerület Napjához kapcsolódóan köszöntik azokat, akik sokat tesznek Újbudáért és emelik a városrész rangját. Hoffmann Tamás polgármester szerint egy várost az tesz naggyá, hogy milyen emberek élnek benne, kik alkotnak és dolgoznak a közösségben, akiknek élete és életműve példaként szolgál mindenki előtt. - Hálával tartozunk azoknak, akik közösségi életünk jobbításáért fáradoznak nap mint nap - mondta köszöntőjében.

- A számmisztikával foglalkozók számára a tizenegyes egyfajta mesterszám, amely a legkiválóbb tulajdonságokat és képességeket tömöríti magába - nyitotta így beszédét Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője. Számára ez a szám több szempontból is nagy jelentőségű, hiszen amellett, hogy a XI. kerületben érzi otthon magát, ezt a városrészt szolgálja, a magánéletben is sokat jelent számára a tizenegyes. - Két kisebbik gyermekem is január 11-én született, hat év eltéréssel - fogalmazott a honvédelmi miniszter, aki kifejtette, hogy egy évben 365 napot, 8760 órát, 525600 percet kell beosztani arra, hogy dolgozzunk, éljünk és jót cselekedjünk. - November 11-én azokat az embereket köszöntjük, akik az idejükből áldoztak azért, hogy közösséget építsenek és jó ügyet szolgáljanak - zárta gondolatait a politikus.

A köszöntő beszédek után átadták Újbuda legrangosabb elismeréseit. Idén is két díszpolgári címet osztott ki az önkormányzat: az egyiket Sándor György humoralistának a szatíra műfajában kialakított egyéni stílusteremtő, több évtizedes tevékenységéért, a másikat a Ránki Dezső és Klukon Edit művészházaspárnak megosztva, magas színvonalú, a magyar és egyetemes zenei kultúra közvetítése terén végzett tevékenységük elismeréseként. A Kerület Napja alkalmából a díszpolgári címek mellett polgármesteri dicséreteket, valamint az Újbuda kiváló intézményvezetője, az Újbuda mesterpedagógusa cím, az Újbuda szolgálatáért elismerés, az Újbuda gyermekeiért elismerés, az Újbuda kiváló vállalkozója cím, az Újbuda kiváló iparosa elismerés, az Újbuda sportjáért életmű díj, a Családbarát Vállalkozás Újbuda cím, valamint idén először a Felelős Vállalkozás Újbuda cím átadására is sor került.

K. A.