Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Új helyszínen tartották a második Albertfalvi Adventi Vásárt

Újbuda   |   2018, december 12 - 10:27
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is megszervezte és megrendezte az Albertfalvi Adventi Vásárt Farkas Krisztina önkormányzati képviselő. A rendezvénynek a Petőfi Sándor Általános Iskola aulája, valamint a II. János Pál pápa Iskolaközpont adott otthont.

Karácsonyi flashmobbal indult az adventi vásár a Petőfi Sándor Általános Iskolában december 7-én. A programon felléptek a Petőfi Musical Stúdió legkisebbjei, az Albertfalván élő Szövérfi Tünde gyöngyékszereiből és gobelin képeiből pedig kiállítás nyílt az iskola aulájában.

Másnap a II.János Pál pápa Iskolaközpontban folytatódott az eseménysorozat. A Petőfi Musical Stúdió karácsonyi koncerttel érkezett, majd a Babszem táncegyüttes és Budai Ilona népdalénekes műsora emelte a vásári hangulatot. A színpadi programok délután György Viktória Karolina ünnepre hangolt musical összeállításával folytatódtak, majd a Magyar Népmese Színház betlehemezett. Az estét a Két Pupák mesezenekar koncertje indította ismert dalok különleges zenei megfogalmazásával. Utánuk a Weiner Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei következtek kamarakoncertjükkel, majd Orosz Kornélia varázsolt karácsonyi hangulatot a '60-as évek világslágereivel, végül a Panic Crew hip-hop tánciskola növendékei is felléptek.

A díszterem oldalsó és hátsó részében a koncertek idején is lehetett vásárolni a kézművesek termékeiből. Farkas Krisztina önkormányzati képviselő saját készítésű termékeivel vett részt a vásáron. Asztalánál asztali díszeket, adventi koszorúkat, ajtódíszeket, karácsonyi képes gyertyákat, dekopázs technikával készített ajándékdobozokat, mázban eltett aszalt gyümölcsöt lehetett vásárolni. Az árusításból befolyt összegből Albertfalva önkormányzati képviselője a Petőfi Sándor Általános Iskola Petőfi Jövőjéért Alapítványát támogatta.

D. B. S.