Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

„Nobel-díjas” tájépítész parkja új köntösben

Újbuda   |   2019, október 11 - 10:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Budapest 2019 – Európa Sportfővárosa programsorozat kiemelt célja, hogy minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapjon a szabadtéri sport és rekreáció a városlakók életében. Ennek részeként hét új családi szabadidőparkkal gazdagodik a főváros, ezek közül az egyik a Bocskai út, a Karolina út és a Nagyszőlős utca közötti Függetlenségi park, ahol lassan célegyenesbe érnek a munkálatok.

Az 1962-ben létrehozott parkot Mőcsényi Mihály tervezte, akinek a munkáját dicséri a Feneketlen-tó körüli rendkívül népszerű terület is. Mőcsényi neve elsősorban tájépítész körökben mond sokat, hiszen neki köszönhető a szakma magyarországi meghonosítása – az egykori Kertészeti, ma Szent István Egyetem Villányi úti épületében. Ő az egyetlen magyar, aki a tájépítészeknek járó „Nobelt”, vagyis a Sir Geoffrey Jellicoe-díjat megkapta. A Tájépítészeti és Településépítészeti Kar 2019-et centenáriumi emlékévvé nyilvánította, hogy méltó módon emlékezhessenek meg Mőcsényi Mihály születésének századik évfordulójáról.
A Függetlenségi park megújítását megtervező és elvégző Főkert Nonprofit Zrt. célja, hogy a vízmedence és a szökőkút újbóli üzembe helyezése mellett új funkciókat helyezzenek el a zöld környezetben, figyelembe véve annak történeti jelentőségét és térszerkezetét. A több mint 6500 négyzetméteren megújuló parkban 22 ezer új növény, kényelmesebb pihenőrész, sokoldalú fitneszeszközök, valamint vezeték nélküli internetet biztosító okos­oszlopok is helyet kapnak. Olyan új, többgenerációs, elsősorban a családok igényeire szabott, sportolásra és rekreációra alkalmas tér jön létre, amely a helyi közösség erősödéséhez is hozzájárulhat.


(Újbuda)