Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Mézes lecsó Kelenföldről

Újbuda   |   2017, augusztus 28 - 12:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

Jó hangulat, kellemes illatok, finom ízek jellemezték az immár hatodik alkalommal megrendezett Kelenföldi Lecsófesztivált.

A jó lecsó készülhet tarhonyával, kolbásszal, virslivel vagy egyszerre mindegyikkel, lehet csípős és édeskés. Az alap azonban ugyanaz: pirospaprika, hagyma, paprika és paradicsom. A klasszikus receptet idén is sokféle módon variálták az Albert utcai óvodakertben tartott 6. Kelenföldi Lecsófesztiválon.

A legjobb lecsót főzőnek járó vándorkupát ezúttal a Som család kapta, náluk lesz a trófea egy évig.

A lecsófesztivál nem csak főzésből állt, hanem kulturális programok is kapcsolódtak a rendezvényhez. – Ezen kívül az újra gondolt Albert sétányra vonatkozó ötletekkel is előrukkolhattak az eseményen - mondta az ötletgazda-főszervező, Ludányi Attila önkormányzati képviselő.

A versenyzőknek az önkormányzat biztosította a tűzifát, a vizet, a paradicsomot, paprikát, hagymát és az evőeszközöket, bográcsról, fűszerről és egyéb kellékekről a csapatok maguk gondoskodtak. - Az Albertfalváról érkező versenyzők idén is a tavalyi receptre esküdtek, lecsójukat évről évre egy kis mézzel bolondítják meg - mondta Farkas Krisztina önkormányzati képviselő.

Az egyik főelőadó Gál Csaba Boogie bográcsról bográcsra járva kóstolta és kommentálta végig az ételeket.

Kelenföldre látogatott Budafok polgármestere Karsay Ferenc is, és méltatta a XXII. kerület, valamint Újbuda kapcsolatát. Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is hangsúlyozta, hogy Budafokot és Újbudát több, a lakók számára is fontos tényező köti össze.

A gyermekrajz versenyre "Álmaim játszótere" címmel lehetett pályázni, a nyertes 3000 forintos fagylaltozási lehetőség kapott egy helyi cukrászdában. A lecsófesztivál fellépői voltak: Csodavilág Gyermekzenekar, Porway's Jazz Band, Gál Csaba Boogie, Bihari Gellért humorista, a Pedrofon zenekar, a sztárvendég Takács Tamás volt.

T. K.