Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Közösségi tervezés a Petzvál parkban

Újbuda   |   2019, március 27 - 12:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Petzvál József utca 16–22. mögötti kis park egy csendes, bensőséges zöld sziget, amelyet szinte kizárólag a környékbeli házak lakói használnak. Az elmúlt években egyre több panasz érkezett a terület állapotára. Haidar Norbert önkormányzati képviselő ezeket összefogva kezdeményezte az önkormányzatnál, hogy közösségi tervezéssel újuljon meg a terület.

A kerület bőségesen szerzett már tapasztalatokat a közösségi tervezés terén, hiszen az elmúlt esztendőkben több helyszínen is, például az Albert sétány vagy az Allende park esetében a helyiek bevonásával készültek el a felújítás tervei. Az együtt gondolkodás során kiderülnek a használói és fenntartói szempontok, felszínre kerülnek a lakók közötti nézetkülönbségek, a tervezők és a Budapest Dialog szakértői pedig segítenek, hogy végül mindig sikerüljön közös nevezőre jutni. Az önkormányzat a közösségi tervezés módszerével teszi lehetővé, hogy valós igényeken alapuló, átgondolt fejlesztés jöjjön létre.
A közös gondolkodás első lépéseként (március 12. és 25. között) egy kérdőívet tölthetnek ki az érdeklődők. Ezt követően négy tervezési alkalmon érlelődhet ki a végleges terv: április 1-jén a parkban, 3-án, 5-én és 8-án a Kelen Civil Közösségek Házában (Petzvál József utca 42.) este fél hattól.
A kérdőív és minden fontos információ elérhető a www.budapestdialog.hu/petzval oldalon.


(Újbuda Önkormányzata)