Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Korszerű játszótér

Újbuda   |   2018, október 29 - 10:21
Nyomtatóbarát változatSend by email

A népszerű Borostyán játszótér felett eljárt az idő, ezért szükségessé vált a felújítása. Az előkészítés és a tervezés 2017 júniusában kezdődött, a gyerekek idén ősszel vehették birtokba új birodalmukat.

A felújítás során a területen lévő összes eszközt lecserélték. Az újonnan telepített játszóeszközök már tartósak, az alkalmazott öntöttgumi-burkolatok kellő ütéscsillapítással készültek. – Fontosnak tartjuk, hogy olyan játszóteret hozzunk létre, amely a lakosság és a használók igényeinek is megfelel – mondta lapunknak Haidar Norbert önkormányzati képviselő. Az önkormányzat arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy megőrizze a tér hangulatát, a még felhasználható egyedi, faragott elemek felújítás után díszítésként visszakerültek a területre. A játszóterek a közösségi élet meghatározó helyszínei, így fontos szempont, hogy ne csak a gyerekek érezzék itt jól magukat, hanem a szülők és a nagyszülők is.

Mivel a játszótér korábban is az óvodás korosztálynak készült, az új eszközök kiválasztásánál is az 1–6 évesek igényeit vették figyelembe: bébi- és lapülőkés kis hintát helyeztek ki, kicsi mászóvár épült dupla csúszdával, illetve egy alacsony mérleghinta került a gyepes felületre. A játszótér korábbi elrendezését követve a helyén maradt a homokozó, amelynek árnyékolását új napvitorla biztosítja. A szülők kényelmét új piknikasztal és padok szolgálják. A tervezés és beruházás során törekedtek rá, hogy a játszótér fás szárú növényeit megtartsák. A sérültek helyére új cserjéket és fákat telepítettek, a vízellátásról automata öntözőrendszer gondoskodik.

K.A.