Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Kétszázadik évfordulóját ünnepli idén Albertfalva

Újbuda   |   2019, február 1 - 12:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

1819. március 1-én jelentette be a ráckevei császári és királyi uradalom prefektusa, hogy a Fehérvár felé haladó út mindkét oldalán kijelöltek ötven házhelyet a zsellérek számára. Ennek eredményeként jött létre Albertfalva, amely idén ünnepli fennállásának kétszázadik évfordulóját.

A XI. kerületnél is öregebb városrészben sok büszke lokálpatrióta él, akik szerint 1950-ben nem Albertfalvát csatolták Budapesthez, hanem ellenkezőleg, a főváros került Albertfalvához, hiszen még nincs 150 éve, hogy Pest és Buda egyesítésével létrejött PestBuda.

Az évforduló alkalmából egész éves rendezvénysorozatot szerveznek a helyi intézmények és a civil szervezetek. Farkas Zsolt, az Albertfalvi Közösségi Ház vezetője elmondta: januárban kezdődött a városrész képes emlékezetének megteremtése. A régi albertfalvi fotókat az interneten, valamint egy vándorkiállításon is meg lehet nézni, a legérdekesebb képekből pedig ősszel album készül.

A közösségi házban március 23-án induló előadássorozaton a terület, római katonai tábortól napjainkig tartó történelmét ismerhetik meg az érdeklődők. Június 1-jén az Albertfalvi Mustrán, a városrész múltjára utalva, az asztalos ipart és a német nemzetiségi kultúrát állítják fókuszba a szervezők, szeptemberben pedig a település névadójának, Albert Kázmér hercegnek állítanak szobrot.

Ősszel az Albertfalvi Napokra, a városrészhez kötődő művészeket invitálnak meg a közösségi házba; „Zsolti bácsi” pedig meghirdeti a helyiek kedvenc süteményeit felsorakoztató Édes Albertfalva pályázatot.

Az iskolásoknak helytörténeti vetélkedőket is szerveznek, valamint izgalmas kiállítások, beszélgetések és előadások is várják majd az érdeklődőket. A programokról részletesen a facebook.com/Albertfalva200 oldalon lehet tájékozódni.

D. B. S.