Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

IdőJárás – új közösségi fesztivál Őrmezőn

Újbuda   |   2019, augusztus 15 - 09:46
Nyomtatóbarát változatSend by email

A jó példa ragadós, tartja a mondás. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett Budapest100 Nyitott Házak hétvégéje nyomán ma már számos európai város, kerület megrendezi a maga fesztiválját, így Őrmező is. Az IdőJárás Fesztivál célja nemcsak a szórakoztatás, hanem a közösségépítés is, amelynek jó alapjai vannak Újbudán.

Májusban kilencedik alkalommal tárultak ki az ajtók a főváros épületeit önkéntesek és a lakók segítségével megnyitó Budapest100 Nyitott Házak hétvégéjén. Az eseménysorozat eddig több mint 150 ezer embert mozgatott meg, és 655 épületet nyitott ki a nagyközönség előtt. A Bartók Béla úton működő KÉK – Kortárs Építészeti Központ és az OSA Archívum által közösen életre hívott program nem csak a helyiek körében népszerű, számos nemzetközi elismerést is kapott. Köztük volt 2017-ben az URBACT, az Európai Unió integrált városfejlesztési programjának „jó gyakorlat” díja, amelynek révén lehetőség nyílt rá, hogy Újbuda Önkormányzatával együttműködve egy nemzetközi transzferhálózat épüljön a fesztivál módszertanának adaptálására.
A „Come in!” Nyitott házak/Megosztott történetek nevű projekt fő célja, hogy mobilizálja a sokszor zárkózott lakókat, egyúttal növelje az épített környezetünk iránti tudatosságot. Olyan házak, épületek, terek nyílnak meg ilyenkor, amelyek nem feltétlenül régiek vagy állnak védelem alatt, de identitásuk, szellemiségük vagy történetük a helyi közösség építésében fontos lehet.
A hálózathoz csatlakozó hét európai partnerváros – Újbuda (Magyarország), Gyergyószentmiklós (Románia), Varaždin/Varasd (Horvátország), Targówek kerület, Varsó (Lengyelország), Plasencia (Spanyolország), Forlì (Olaszország) és Pori (Finnország) – egyaránt erős helyi identitással és karakteres, egymástól jelentősen különböző épített örökséggel rendelkezik, ami eltérő kihívások elé állítja őket. Forlì például a Mussolinihez kötődő racionalista épületeiről szeretne társadalmi párbeszédet, Gyergyószentmiklós a város örmény hagyományaihoz közelítene az épített emlékeken keresztül, Varasd pedig a turizmusbarát barokk belváros mellett háttérbe szoruló modern építészeti értékekre irányítaná a fókuszt, ahogy Plasencia, Targówek kerülete és Pori is.
A projekt vezetőpartnere Újbuda, ahol már most is számos, a helyi identitásra fókuszáló esemény van, mint például az Albertfalvi Napok, a Kelenvölgyi Ezerjó, vagy épp az Őrmező Ünnepe. Utóbbi idén szeptemberben társat is kap az IdőJárás címet viselő fesztivállal, amely nem csupán egy napra szól, hosszú távon alakíthatja át a városhoz és lakóihoz fűződő viszonyunkat. A résztvevők nagyobb felelősséget vállalnak azért, amit ismernek, értenek és szeretnek, és azt is felismerhetik, hogy van lehetőségük környezetük formálására. A közösen megálmodott, végrehajtott programok és akciók pedig valódi közösséget kovácsolhatnak az egymás mellett élőkből.
Őrmező urbanisztikai adottságai és az ebből fakadó esetleges gátak mellett összetartó közösség, a városrészhez az aktív kulturális intézmények és civil szervezetek mellett rengeteg érdekes sztori, korszakos költő és városi kuriózum kapcsolódik. Itt van például a Hunyadi-forrás, ahonnan a 19. században a Wall Streetig szállították a gyógyító keserűvizet, Őrmezőn élt Vackor kitalálója, Kormos István költő, és koncertek előtt gyakran melegített a Karthago zenekar a helyi basszusgitárosnál.
A szeptember 15-i esemény központi helyszíne a Költők Park­ja­, fő attrakciója pedig egy építész hallgatók által, a lakók bevonásával tervezett köztéri instal­láció. A bejárható térkompozíció bemutatja a közösségi várostörténeti kutatás eredményeit, a helyiek megosztott történetei, fotói pedig megmutatják, milyen volt az élet Őrmezőn az elmúlt negyven évben. Mindemellett változatos programok várnak minden korosztályt: lesz panelépítés legóból, közösségi sportszertár, tetőről fotózás, városi társasjátékok.
A program 14 órakor a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium diákjainak koncertjével indul, amit panelbeszélgetés követ 16 órakor. Az urbanista, médiakutató és muzeológus résztvevők azt vizsgálják, hogyan gondolkodtak a lakótelepekről egykor, és hogyan viszonyulnak hozzájuk ma.
A szervezők különös figyelmet fordítanak a legkisebbekre: rajzpályázattal erősítenek a helyi Vackor-kultuszon, kiállítást rendeznek gyerekek által készített, az általuk választott őrmezői köztérbe photoshopolt miniszobrokból, és bemutatkozik a tartalmas iskolán kívüli lehetőségeket kínáló új programközpont is. A nap közösségi piknikkel zárul a Közösségi Kertben, ahol eldől, mi lesz Őrmező hivatalos vendégváró finomsága 2019-ben.
(Újbuda)