Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Híd épül Csepelre, kiírták a nemzetközi tervpályázatot

Újbuda   |   2017, június 30 - 13:08
Nyomtatóbarát változatSend by email

Új híd épül a fővárosban, amelynek révén közvetlen közúti kapcsolat jön létre Dél-Budapesten; a létesítmény Észak-Csepelen keresztül köti össze a Galvani út vonalában Dél-Budát, az M1/M7 bevezető szakaszát Dél Pesttel, a Jászberényi útig - tájékoztatta a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.

A kétszer 3 sávos új Duna-híd nemzetközi, meghívásos tervpályázata megjelent, erre 17 magyar és külföldi tervezőiroda jelentkezett; az előminősítést követően pedig még 5 pályázó adhatja be tenderét. A jövő évben dől el, hogy mely tervek alapján készülhet el a híd.
Az átkelő kiépülésével naponta 42 000 gépjárművel csökken a belvárosi hidak, illetve napi 8 ezer autóval az Üllői út forgalma - tartalmazza a közlemény. Ugyanakkor a híd nyomvonalának meghosszabbításával egy új fővárosi, déli körgyűrű alakulhat ki, közvetlen összeköttetést teremtve Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között.
Emlékeztetnek: Budapest új Duna-hídjának - korábbi nevén Galvani-híd - megépítéséről 1994-ben döntött az akkori Fővárosi Közgyűlés, ám a megvalósításra azóta sem került sor.
Miközben a belvárosi szakaszon, megközelítőleg, kilométerenként található átkelési lehetőség, a Dunának ezen a déli szakaszán 15 kilométeren keresztül nem található híd. Sőt, Csepel és Budapest 1950 január 1-jei egyesülése óta - azaz immár közel 70 éve - nincs a városhatáron belül közvetlen összeköttetés a budai kerületek és a XXI. kerület, vagyis Csepel között.
A tervpályázatra magyar szakemberek mellett, a többi között a nijmegeni (Hollandia) De Oversteek hidat jegyző belga Laurent Ney vagy a városikonná vált hídjairól híres holland sztárépítész, Ben van Berkel, továbbá a Pritzker-díjas amerikai Richard Meier is jelentkezett. A meghívottak között szerepel még Franciaország egyik legdinamikusabban fejlődő építészirodája, az Explorations Architecture, továbbá a Belgrád új jelképét, az Ada-hidat tervező szlovén Arhitektura és a Linz új Duna-hídját tervező mérnök-építész, Marc Mimram is - sorolják.
A nyertes pályamű kiválasztásáról neves magyar és külföldi szakemberekből álló tervzsűri dönt.

MTI