Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Energetikai fejlesztés indulhat négy újbudai óvodában

Újbuda   |   2017, március 23 - 13:12
Nyomtatóbarát változatSend by email

Támogatásokról, parkolóhelyek számáról, pénzeszközök átadásáról, óvodai fejlesztésekről döntött a képviselő-testület legutóbbi ülésén március 23-án.

Sürgősséggel tárgyalta majd megszavazta a képviselő testület azt a dokumentumot, amely a Budaörsi-Budapest út kereszteződésében épülő körforgó megépítését célozza, és amelyben az önkormányzat pénzeszközötöket ad át a szomszédos önkormányzatnak. Négy kerületi óvoda energetikai fejlesztését szolgáló támogatási szerződés megkötését is támogatta a grémium, továbbá azt is, hogy a Gazdagréti tanuszoda építésével kapcsolatban a jövőben együttműködési megállapodások szülessenek az illetékes országos szakintézményekkel.

Kiderült az is, hogy a 2017-es közművelődési feladatok végrehajtásához szükséges támogatásokat előfinanszírozással az idei büdzsé terhére kapják meg az erre kijelölt vállalkozások. A képviselők a Sasad-Liget lakóparkkal kapcsolatban a közeli parkolóhelyekről is döntöttek: a szabályozási terv javaslatai a lakópark területén a lakásnagyság függvényében differenciáltan kívánják a parkolóhelyek számát megállapítani. A településfejlesztési koncepcióról szóló határozat alapján a testület meghatározta, hogy a különböző építészeti, tervezési munkák során, ki miért felelős, milyen jogosultságai vannak a főépítésznek, az önkormányzatnak, továbbá milyen út vezet egy esetleges módosítási kérelem befogadásáig. A zárt ülés előtt a képviselők egy Törökbálinti úti társasház előtti terület közterület-használati díj támogatásáról is szavaztak. További részletekről az Újbuda újság következő számában olvashatnak.

T. K.