Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Először volt karácsonyi vásár Albertfalván

Újbuda   |   2017, december 12 - 15:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

Adventi vásárt tartottak december második hétvégéjén az Albertfalvi Közösségi Házban (AKH) Farkas Krisztina önkormányzati képviselő szervezésében. Az első alkalommal megrendezett programon neves művészek is felléptek, az árusok pedig minőségi termékeket kínáltak.

A programsorozat már december 8-án, pénteken elkezdődött: a Petőfi Sándor Általános Iskolában flashmobbal lepték meg a közönséget, a helyi énekkar a Szent II. János Pál Iskolaközpont kórusával kiegészülve adott karácsonyi minikoncertet, az AKH-ban pedig Kardos Mária keramikusművész kiállítását nyitották meg Sipos Mihály prímás közreműködésével.

A vásár szombaton kezdődött a közösségi ház nagytermében, ahova főként népi iparművészek vitték portékáikat. A fafaragó, fazekas, bőrdíszműves, papírmerítő és ékszerkészítő mellett volt mézeskalácsos, valamint ötvösmester is, ők mindketten tartottak bemutatót is.

Az esemény főszervezője Farkas Krisztina képviselő volt, aki saját készítésű lekvárokat, asztaldíszeket, karácsonyi gyertyákat és mézben eltett aszaltgyümölcsöket is árult. Dénes Erika bőrdíszműves iparművész pedig ékszereket és bőrből készült képeket értékesített.

A Don Bosco Általános Iskola diákjai színdarabbal, a Petőfi Musical Stúdió előadással emelte az ünnepi hangulatot szombaton, vasárnap pedig az Újbudai Babszem táncegyüttes és Budai Ilona népdalénekes fellépése tette teljessé az eseményt, amelyet a Weiner Leo Zeneművészeti Szakközépiskola karácsonyi koncertje és a Chameleon Jazz Band produkciója zárt.

A programra Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is ellátogatott. Lapunknak elmondta, hogy nagy tisztelője a kerületünkben élő énekes, mesemondó Budai Ilonának, akinek munkássága egyidős a magyar táncházmozgalommal. Öröm számára, hogy részt vett a Kossuth-díjas előadóművész koncertjén az Albertfalvi Közösségi Házban.

D. B. S.