Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Egy ajándék különös útja

Újbuda   |   2016, december 8 - 10:17
Nyomtatóbarát változatSend by email

Mesébe illő történetbe csöppent Molnár László, Újbuda alpolgármestere, amikor bejelentkezett hozzá egy hölgy azzal, hogy közreműködését kérje az Újbuda újságban látott két kerületi ikerbaba megajándékozásában. A pénzbeli felajánlásnak megvolt a maga előzménye, a választás sem véletlenül esett a testvérpárra.

Dunainé Pásztor Erzsébet lomtalanítása nem várt fordulatot vett, amikor a közelmúltban egy nagyobb dollárösszeget talált egyik régi táskájában. A pénzből egy amerikai rokon az ő és férje nyaralását állta volna, harminc évvel ezelőtt. A kézhez kapott támogatást azonban a nyaralás előtt olyan biztos helyre dugták, hogy azóta sem került elő – egészen mostanáig.

Az idős hölgy, aki idén vesztette el férjét, az Újbuda újság Új lakóink rovatát böngészve találkozott nemrég Gunda Marcell és Mátyás fényképével, akiknek születési dátuma részben megegyezett néhai férjéével, és akiknek nevében felfedezte a Dunai vezetéknév betűit is. Ekkor határozta el, hogy nekik ajándékozza tovább az előkerült kincset. A még 30 év elteltével is nagy értékű felajánlás célba juttatásához az alpolgármester segítségét kérte, aki utolérte a családot és az önkormányzat épületében lehetőséget biztosított a találkozásra.

A látogatás december 5-én zajlott, ahol az adományozót végül - egészségi állapota miatt - fia képviselte, de a két fél megállapodott abban, hogy egy alkalmas időpontban bepótolják a személyes találkozót. A fiatal szülők - mint elmondták - túl kellett, hogy jussanak kezdeti meglepetésükön, de örömmel fogadták a fiaik felé megnyilvánuló kedves gesztust, amelynek még egy érdekessége, hogy mikulás ajándék formájában érkezett.

Újbuda