Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Díjazták a kerti munkát

Újbuda   |   2016, december 7 - 15:58
Nyomtatóbarát változatSend by email

Két kertészkedéssel kapcsolatos pályázat eredményét is kihirdették Újbudán: a Sas-hegy Barát Kert címet elnyert kerttulajdonosok mellett a Legszebb Konyhakertek gondozói is díjat kaptak.

Az Újbudai Önkormányzat, és a Sas-hegy Természetvédelmi Területet fenntartó Duna-Ipoly Nemzeti Park együttműködése évekre nyúlik vissza, ennek részeként 2015-ben adták át először a Sas-hegy Barát Kert címet. Ennek célja, hogy a természetvédelmi terület közelében lakókat olyan növények ültetésére, gondozására ösztönözze, amelyek őshonosak ezen a vidéken, így egyfajta pufferzónát hozva létre a természetvédelmi terület körül.

Idén három díjazott vehette át a kitüntető címet, melyhez a kerítésre kitehető tűzzománc táblácska is jár, ez jelzi a különleges kerteket.

A díjazottak: a Sasadi Óvoda Újbudai Tesz-Vesz Óvoda telephelye (évek óta foglalkozik az őshonos fajok megválasztásával), továbbá két magánkert. Szalai Terézia és Abdelgadír Ahmed a kert átalakításával, illetve Róna András és Grosser Beatrix új kert kialakításával érték el a Sas-hegy Barát címet. A díjazottakat Csernus László önkormányzati képviselő és klímakoordinátor, illetve a Nemzeti Park képviseletében Kremnicsán János, a Sas-hegy Látogatóközpont vezetője köszöntötték.

Egy másik díj átadására is sor került: a Magyarország Legszebb Konyhakertje pályázat kerületi fordulóját idén tavasszal hirdette meg az önkormányzat, melyre több kategóriában is lehetett nevezni. Az 50 m2 alatti magánkertek első díját Király László vitte el dús kertjével, míg 50 m2 feletti kategóriában Kátai Lászlóné különleges konyhakertje volt a legszebb. Mini kategóriában az Albertfalvi Közösségi kert egyéni parcellái között Nagy Károlyé lett az első, míg közösségi kategóriában (óvodák és iskolák között) a Kelenvölgyi Általános Iskola kertje lett a nyertes.

B. Gy.