Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Borlovagok a Szent Vince szobornál

Újbuda   |   2019, január 23 - 11:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

Összegyűltek a Szent Vince szobornál a budafoki Promontorium Borlovagrend tagjai január 22-én, azaz a néphagyomány szerinti első szőlő-bor időjós napon, hogy megemlékezzenek a bortermelők védőszentjéről.

Hatodik alkalommal találkoztak a borlovagok a Gellérthegy lábánál, a Gellért fürdő mögötti Szent Vince emlékoszlopnál, hogy termést ígérő szőlővesszővel, venyige-koszorúval, áldással, újborral valamint pogácsával tartsanak megemlékezést. A termőre fordult szőlőkről, hajtatás és termésbecslés céljából vágott vesszőket vittek, hogy azokat az áldást követően szétosszák egymás között.
A Szent Vincének ajánlott emlékmű a borászok védőszentjének és a Gellérthegyen korábban folyó szőlőtermesztésnek állít emléket. A filoxéria járvány kipusztította a gellérthegyi borvidéket, a terület pedig a főváros terjeszkedésének következtében teljesen beépült.

Elsőként Sárkány Péter borász, az esemény főszervezője köszöntötte a Promontorium Borlovagrend képviselőit, annak újbudai tagjait is. Meskó Bánk előadóművész felidézte Szent Vince életét és vértanúságát. A Szent Gellért Plébánia káplánja, Bakos Zsolt atya imára hívta a lovagrend tagjait, majd Isten áldását kérte az idei szőlőtermésre, és megszentelte a szőlővesszőket.
Az eseményre ellátogatott Szabó András önkormányzati képviselő és Gyorgyevics Miklós Újbuda egyházügyi tanácsnoka is. A Promontorium Borlovagrend tagjai a koszorúzás után ellátogattak a 100 éves Gellért fürdőbe, valamint a Hotel Gellértbe.

D. B. S.