Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Albertfalva 200: júniusban Mustra

Újbuda   |   2019, május 27 - 11:19
Nyomtatóbarát változatSend by email

Javában zajlik az Albertfalva fennállásának 200. évfordulójáról megemlékező, az egész évet átívelő rendezvénysorozat helyi intézmények és civil szervezetek közös szervezésében.

– Folyamatosan érkeznek felhívásunkra a régi fotók, amelyek bemutatják, hogyan nézett ki korábban a városrész. A gyűjtés januárban kezdődött, és júliusig tart. A fényképek elérhetők lesznek az interneten, ősszel vándorkiállítást szervezünk a kiválasztott darabokból a helyi intézményekben, és albumot is megjelentetünk, amely felidézi a régi Albertfalva hangulatát – mondta el Farkas Zsolt, az Albertfalvi Közösségi Ház (AKH) vezetője. A képeket két kategóriában várják: 1973 előttieket, illetve 1973–1999 között készülteket.
Június 1-jén, a hagyományos szabadtéri Albertfalvi Mustrán a városrész múltjára utalva az asztalosipar, illetve a meghívott Német Nemzetiségi Önkormányzat jóvoltából a német nemzetiségi kultúra kerül a középpontba. Délelőtt a helyi iskolák és a közösségi ház művészeti csoportjai lépnek fel, így a Szent II. János Pál Iskolaközpont, a Sziluett Tánc Stúdió, a Portéka Színpad, az AKH balettiskola, az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola és az Újbudai Babszem Táncegyüttes. Farkas Krisztina önkormányzati képviselő meghívására délután a Kodály Spicy Jazz, este a Spárga Zenekar, a Gesualdo Kamarakórus, az AKH Opera- és Dalstúdió, a Petőfi musicalstúdió, a német tagozatos óvodások és iskolások csapata, a Törökbálinti Német Nemzetiségi Tánccsoport, valamint a Saarer Musikanten sváb zenekar mutatkozik be. Este utcabál várja a közönséget. Egész nap zajlik majd az Albertfalva 200 Helytörténeti Kalandtúra, amelyre érdemes mielőbb regisztrálni, ugyanis csak a verseny résztvevői kaphatnak egyedi, Albertfalva 200 feliratú pólót.
Az Újbuda Önkormányzata által kiemelten támogatott Albertfalva 200 programsorozatot az Albertfalvi Közösségi Ház, az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület, a Don Bosco Katolikus Általános Iskola, az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola, az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény és Farkas Krisztina önkormányzati képviselő fogja össze. Farkas Krisztina elmondta: „Valamennyiünknek ismernünk kell a múltat, különösen a 200 éves Albertfalváét, ahol mindennapjainkat töltjük. Ezért is veszek részt idén is az Albertfalvi Mustra szervezésében, meghívásomra érkeznek az egyházak képviselői, akiknek jelenlétében ünnepélyes keretek között veszik át a kisközösségek Albertfalva zászlaját.” A városrész kézműves hagyományai előtt tisztelegve a képviselő invitálására számos kézműves, egyesület érkezik a Mustrára.


(Újbuda)