Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Közterületi fejlesztések

Újbuda   |   2021, november 10 - 12:44
Nyomtatóbarát változatSend by email

Mintegy 12 600 négyzetméternyi kátyút javíttatott ki az önkormányzat Újbudán az ütemezett őszi munkálatok során; összesen 190 utcában, 1700 helyen számoltak fel úthibákat, 57 millió forintos költséggel. Az önkormányzat egész évben nagyjából 300 millió forintot fordít ilyen karbantartási munkákra – a kormányzati forráselvonások ellenére –, kiemelt figyelmet szentelve a helyiek által jelzett eseti út- és járdahibáknak, vízelvezetési problémáknak is.

Az elmúlt fél évben lakossági kérésre több járdaszakasz újult meg a kerületben, például a Lecke utcánál, a Péterhegyi úton, a Bali Sándor utcában, a Brassó úton, a Makó Pál utcában, a Neszmélyi úton, az Ózdi utcában és a Törökbálinti úton. Jelenleg is épülnek új járdák a Daróczi úton, a Vőfély utcában és az Ózdi utcában, és várhatóan még idén sorra kerül a Fadrusz utca, a Brassó út egy újabb szakasza, az Előpatak köz, valamint a Tömös utca. A járdafelújítások összesen 3450 négyzetmétert érintenek. A szakemberek a környezeti adottságokat és az utcaképet figyelembe véve használnak térkő burkolatot, illetve öntött aszfaltot. A Fegyvernek utcai parkolás rendezése és a Szerémi úti járdaépítések jövő májusig készülnek el.
A közeljövőben négy újabb madárhegyi földút kap szilárd burkolatot; a közműkiváltásokat, a közvilágítás fejlesztését és a csapadékvíz elvezetését is magukban foglaló munkálatok hamarosan megkezdődnek a Rupphegyi út, a Keltike lejtő, a Medvetalp utca és a Barackmag utca egy-egy szakaszán, és várhatóan jövő nyárra fejeződnek be.
A forgalomtechnikai változtatások részeként tíz helyszínre került Streetbútor kerékpáros szervizpont. A biciklisták újabb egyirányú utcákba hajthatnak be a másik irányból (Kocsis utca, Mohai utca, Petzvál József utca, Lágymányosi utca egy szakasza), a gyalogosok számára pedig a Prielle Kornélia utca–Sopron út, illetve a Hunyadi Mátyás út–Narancs utca csomópontban készült új átkelőhely. (Az első fél évben a Péterhegyi út–Kapolcs utca és a Brassó út–Tömös utca kereszteződésénél alakítottak ki gyalogátkelőhelyet.)
Sasadon a lakó-pihenő övezetbe vonást követően 54 fekvőrendőrt építtetett ki az önkormányzat, emellett rendezték a Higany utcai parkolást.
Új parkolásgátló oszlopokat helyeztek el az Ugron Gábor utca–Előpatak utcánál a vízelvezető árok mellett, a Fogócska, a Váli és a Regős utcában, máshol lecserélték a meglévőket (például a Bercsényi utca és a Váli utca sarkán). Több csomópontba raktak ki forgalomtechnikai tükröket, több helyszínre pedig ideiglenesen fekvőrendőröket építtetett ki az önkormányzat, illetve felújíttatta a régi, leromlott állapotú forgalomcsillapító küszöböket. Új parkoló épült az Etele út 60–66. alatti társasház mögött.
Az önkormányzat akadálymentesíttette a kerület több pontját, a babakocsival, illetve kerekesszékkel közlekedők könnyebben haladhatnak át például a Leiningen úton, a Baranyai utcában, az Egry József utca és a Stoczek József utca sarkon, valamint a Barázda utcában.
Vezessenek óvatosan, és ha balesetveszélyes úthibával találkoznak, jelezzék a 06/80/852-832-es zöldszámon!

Címkék: