Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A második félidő a fejlesztéseké

Újbuda   |   2022, május 26 - 09:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

A gyermekek és az egészségügy állnak a ciklus fejlesztéseinek középpontjában, a parkolási és zöldítési intézkedésekkel pedig az élhetőséget javítaná Hintsch György alpolgármester.

• A választások utáni országos politikai helyzet akadályokkal teli pályát ígér az önkormányzatok számára is. Hogyan fog idomulni ehhez a kerület?
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Miközben országosan az ellenzéki szövetség komoly vereséget szenvedett, Budapesten és a kerületben nagyon jól szerepeltek jelöltjeink: meg tudtuk őrizni a 2019-es választáson mellénk álló ellenzéki szavazók bizalmát. Ez megerősít abban, hogy jó az irány, amerre haladunk, látjuk, értjük a kerületben élők igényeit, kéréseit. Hátradőlni persze nem lehet, nem szabad, mindig van mit jobban és hatékonyabban csinálni, de azok a kritikák, hogy minden rossz, szerintem igazságtalanok. A mostani helyzet ugyanakkor arra is figyelmeztet, véget kellene vetni annak a rossz magyar politikai gyakorlatnak, hogy amit a másik oldal mond, az úgy, ahogy van rossz, hülyeség vagy hazaárulás. Gesztusokra, párbeszédre volna szükség, de szerintem hatalomból lehet igazán gesztusokat tenni. A sokadik kétharmad után elvárható a kormányzat részéről, hogy végre nyisson az ellenzéki önkormányzatok, szavazók felé is, és ne ellenfélnek, pláne ne ellenségnek tekintse őket. Nekünk pedig kicsiben lehetne példát mutatni azzal, hogy konszenzusos munkát folytatunk a testületben. Az önkormányzati munkának elsősorban a helyi ügyekről és a helyi problémák megoldásáról kell szólnia, és csupán kisebb részben a politikáról, még kisebb részben a nagypolitikáról.


• Fejlesztésből bőven jut a kerületnek, csakhogy azok többnyire magán- vagy kormányzati beruházások. Lesz a kerületnek „sajátja” is?
Mögöttünk van a kétéves Covid-időszak és az önkormányzatokat súlyosan érintő kormányzati intézkedések, de azt gondolom, itt a vége a siránkozás és másra mutogatás időszakának. Bár nem tudjuk, mit hoz a holnap, abban reménykedünk, hogy nem vegzálják tovább Budapestet, már csak azért is, mert a kerületben 40 százalék körüli kormánypárti szavazó él. Ráadásul Budapest legnagyobb önkormányzatával nem teheti meg a kormány, hogy egyáltalán nem működik együtt, mert ezzel nem minket, kerületi vezetőket, hanem 150 ezer újbudai embert vennének semmibe. Az elmúlt két évben stabil, kiszámítható gazdálkodást folytattunk, a kicsit talán túl feszesnek is mondható költségvetésben nagyon odafigyeltünk a kiadásokra. Ennek is köszönhetően most megvalósíthatunk fontos fejlesztéseket. Ilyen a Madárhegyi Gyermek Centrum, amelynek elkezdődött a tervezése, reményeink szerint 2024. szeptember 1-jén megnyitjuk. A hiánypótló komplexumban lesz óvoda, bölcsőde, gyermekrendelő, gyermek közösségi tér, játszótér. A másik fejlesztésre szánt területünk az Ulászló utcai elhanyagolt saroktelek. Az eredeti tervekre a környéken lakók nemet mondtak, ezt figyelembe véve új koncepciót dolgozunk ki. Egy olyan ötletet szeretnék megvalósítani, ami jó a helyi és az egész kerületi közösségnek, nem bolygatja a lakók mindennapjait, és a zöldfelület nagy része is megmarad. Az elképzelés szerint itt egy „mini gyermekközpont” épülne: a meglévő két épület felújításával, illetve a helyükön gyermekorvosi rendelő létesülne védőnői szolgálattal, valamint egy bölcsőde. A zöldfelület egy részét pedig nyitottá szeretnénk tenni. Már készül a koncepció, a nyár folyamán szeretnénk az ott élőkkel egyeztetni. A Szent Kristóf Szakrendelő mellett épülő Gyermekegészségügyi Centrummal együtt így három fontos egészségügyi központot hozhatunk létre.

Új koncepció készül a „saroktelek” megújítására: mini gyermekközpont épülhet gyermekorvosi rendelővel és bölcsődével

A játszóterek, zöldfelületek is kiemelt figyelmet élveznek a terveink között. Májusban elkészül egy vadonatúj játszótér a Tóvárosban, megújult a Nagykikinda játszótér, megszépül két zöldfelület az Egry József utcában és a Baranyai utcában, a Beregszászi úti játszótér is teljesen megújul az idén új funkciókkal bővülve. Emellett programot indítottunk a felesleges betonfelületek feltörésére és zöldítésére. A ’60-as, ’70-es években teljesen értelmetlen helyeken is betonfelületeket hoztak létre, elsősorban a lakótelepeken, amelyek mára nemcsak funkciójukban, de kinézetükben is elavultak, nem is beszélve arról, hogy mennyit melegítenek a nyári időszakban egy-egy terület hőmérsékletén. Ezeken a helyeken a több tíz- vagy százmilliós parkfejlesztés nélkül is jobbá tudjuk tenni az emberek életérzését. Füvesítünk, cserjésítünk, közlekedő utat építünk, és máris sokkal jobb lesz ránézni az ott élőknek.
Idén felmértük az összes játszóteret, a szükséges pótlásokat és javításokat elvégezzük rajtuk, valamint már most elkezdtük annak végiggondolását és tervezését, hogy a következő két évben melyik játszóterünket vagy parkunkat kell megújítani. A ciklus felénél ugyanis nem csupán számadást kell végeznünk az eddigi munkánkról, de a „második felidőt” is meg kell terveznünk.


• Budapest egyik Achilles-sarka a parkolás. Választási ígéretük volt ennek rendbetétele, hogy áll az ügy?
Az egyes számú vállalásunk, hogy saját kézbe vesszük a parkolást, megtörtént, 2020 óta saját cégünk végzi a munkát, meggyőződésem szerint hatékonyabban és jobban. Másik vállalásunk a fizetős övezet bővítése volt, de a járványhelyzet alatt a kormány megtiltotta, hogy új területeket jelöljünk ki. A tilalom június 30-ával megszűnik, ezért a bővítést most meg tudjuk kezdeni, ami szerintem nagy segítség lesz az ott élőknek, reményeink szerint ezeken a területeken jelentősen javulni fog a parkolási helyzet. Első körben Szentimrevárost, Gellérthegy alsó részét és az Infopark területét vonjuk be a fizetős övezetbe, majd ősszel Őrmező és Kelenföld egy része (Etele tér, Etele út és környéke) következik, ahol a legnagyobb parkolási problémák vannak a metró, a villamos, illetve a nemrég megépült pláza miatt. Jövőre pedig szeretnénk folytatni a bővítést Gellérthegy felső részén, illetve a kimaradt kelenföldi területeken. A bővítéssel egyidejűleg a többi kerülethez hasonlóan bevezetjük a zónákat, a kiadott lakossági engedélyek 2023-tól nem az egész fizetős övezetre, hanem csak a lakóhely környékére lesznek érvényesek. Tervezzük továbbá az engedélyek árának emelését is, hiszen az 2001 óta változatlanul 2000 forint. Azt gondolom, hogy a 2000 forintos díj mára tarthatatlan lett. Mindezekről a képviselő-testület május 26-án fog dönteni, utána kezdjük meg a bővítés alá vont területen élők tájékoztatását az engedélyek kiadásáról és a további technikai részletekről.


• Az ingázóknak is parkolni kell valahol, mondjuk egy P+R-ben. Erre lát lehetőséget?
Kell, de nem ott, ahol az újbudaiak laknak, élnek, a kerület nem lehet egy nagy P+R parkoló, erről is szólnak a fenti intézkedések. A Kelenföldi pályaudvar P+R-je még éjjel 11-kor is 70 százalékban telített, tehát nagy szükség volna a bővítésére, amire van fővárosi és kormányzati szándék, ebben mi maximálisan partnerek leszünk. Szerintem addig is fizetőssé kellene tenni ezt a parkolót, legalább jelképes összegért vagy legalább éjszakára, de csak az­után, hogy Őrmezőn és az Etele téren bevezettük a fizetős parkolást, különben ott lesz teljes a káosz.


• Képzeljük el, hogy 2024-et írunk, az önkormányzati választások évét. Milyen mérföldköveket szeretne maga mögött látni, amelyek meghatározták ezt a ciklust?
Szerintem a legfontosabb, hogy a politikus megtartsa a választási ígéreteit, még ha ez Magyarországon nem is mindig sikerül… A kerületben viszont szerintem időarányosan kifejezetten jól állunk a 2019-es ígéreteinket átnézve. Úgy szeretnénk a választók elé állni, hogy igen, ami tőlünk telt, megcsináltuk, és őszintén elmondjuk, hogy mi az, amit nem tudtunk megcsinálni, akár saját, akár külső okok miatt. Tehát az első és legfontosabb elvárás saját magunk felé, hogy amit vállaltunk, azt meg is valósítsuk 2024-ig.
A fejlesztéseink is fontosak, amelyek ezúttal a gyermekekre és az egészségügyre fókuszálnak, de egy valami talán még ennél is lényegesebb: fantasztikus helyen élünk, nem véletlenül került fel Újbuda egy világranglistára. A tiszta, zöld, élhető kerület értékeit szeretnénk megőrizni és fejleszteni, illetve ha megállítani nem tudjuk is, de minimalizáljuk azokat a káros hatásokat, amelyek tőlünk függetlenül érik a kerületet. Ha úgy állunk a kerületi polgárok elé két év múlva, hogy ígéreteinket megvalósítottuk, és Újbuda nemcsak jó, hanem még jobb hely lett ebben a ciklusban, akkor meggyőződésem, hogy ez a hatpárti együttműködés továbbra is megkapja a kerületiek bizalmát.

T. D.